Schipperke

Belgiumban 1888-ban alapították a Királyi Schipperke Klubot, aminek a jelmondata a következő volt: belga fajta vagyok, kicsi, erős, hűséges, ravasz és bátor. Ekkor született meg ennek a nagyon régi, 3-9 kg körüli törpe juhászkutya fajtának a leírása is. Ezzel kiválasztották azt a követendő típust az összetoborzott hasonló kutyák közül, amire a továbbtenyésztéskor törekedni kell.

A legfontosabb morfológiai jellemzői azonban már rég óta változatlanok, hiszen a Schipperke egy kicsinyített formája egy canis lupusnak, a legősibb farkas szerű kutyának. Igénytelen, nem egy mesterségesen "gyártott" változat, így nélkülözi az ember akarata és fantáziája által kitalált természetellenes tulajdonságokat. Csupán kicsisége  - amit fokozatos kiválasztással értek el- az egyetlen külső jegy, ami a létrehozásában tudatos tenyésztésről tanúskodik.

Méretének változása során testarányai nem változtak számottevően a hozzá igen közeli rokonságban lévő többi belga juhászkutyához képest. A nagyobb, 7-8 kg-os egyedek, ezeknek a nagyobb belga juhászkutyáknak a majdnem teljesen pontos kicsinyített másai, megőrizve karakterükben a juhászkutyák bátorságát, okosságát és egyedülálló taníthatóságát. Ezért szokták őket "törpe groenendaelnek" nevezni, ami persze nem teljesen helytálló. Bár mindkettő közös őstől származik, a "Leuvénaar"-tól, ami egy többnyire fekete, középméretű farkaskutya volt. Mégis a standard egyes helyeken eltérő, nem csak a méretben. Például igen jellegzetes a farok teljes hiánya, a koponyatető domborulata és a zömök törzs.

A "Leuvénaar" szelektálásakor a nagyobb kutyákat küldték a legelőkre a nyájat őrizni, ezek voltak a mostani belga juhászkutyák ősei. A legkisebbeket pedig kiválasztották, hogy megfogja a patkányokat az istállókban, illetve a lakóház körüli udvaron, és egyben jelezzen, ha idegen közeledik. Származására utal még neve is, hiszen "Schieperke" szó "kis juhászt" jelent Louvain környéki dialektus szerint.

Arról, hogy a farok nélküli változat miért terjedt el, már csak legendák szólnak. Az egyik történet szerint, mivel Belgiumban sokan éltek és közlekedtek hajón, sok hajós tartott Schipperkét társaságnak és rágcsálóirtónak egyaránt. A csónak fedélzetén azonban kicsi a hely, és hamar rájöttek, hogy farok nélkül kevesebb helyet foglalnak, és nem borogatnak fel mindent a farkukkal.
Másik legenda szerint, a XV. században, Brüsszelben rendezett nyakörv verseny második helyezettje bosszúból vágta le a nyertes kutya farkát. Lehet, hogy egy véletlen baleset miatt vesztette el a farkát az egyik egyed, és mivel kétség kívül ezek a kis kutyusok sokkal kellemesebb benyomást tesznek farok nélkül, a többiek is elkezdték a divatot követni. Ma már lehet találkozni mind farok nélküli, mind farokkal rendelkező egyedekkel, általában a származási országtól függően. Napjainkban az anyaországban Belgiumban, Franciaországban és USA-ban terjedtek el igazán a Schipperkék, és itt még kizárólag farok nélkül tenyésztik őket.

Kiváló és hűséges kis őrkutya

Arra a kérdésre, hogy mire is való ez a csöpp kis jószág, magyarázatot ad a standard hivatalos szövegének első része:
"Kiváló és hűséges kis őrkutya, nem ismerkedik idegenekkel. Mozgékony, fürge, fáradhatatlan, folyamatosan a környezetével foglalkozik, a gazdi által rábízott tárgyakat elszántan őrzi, nagyon gyengéd a gyerekekkel, alkalmazkodik a ház körüli élethez, mindig tudni akarja, hogy mi zajlik egy ajtó vagy egy elmozdított tárgy mögött, elárulja érzelmeit csaholásával és sörényének felborzolásával. Keresi a lovak társaságát. Vadászik a vakondokra, és más rágcsálókra. Használható vadászatra, jelzi az üregi nyulak által lakott üregeket, üldözi őket, és felhajtja a mezei nyulakat a sűrűben."

Betörőt azért nem fog

Vagyis a világon a legtöbb funkciót betölteni képes eb, egyedül szánhúzásra alkalmatlan. Hiszen őrkutya, társasági kutya, vadászkutya, kotorék eb, juhászkutya és amit még ki lehet találni. Persze nem vonom kétségbe a leírtakat, és tényleg sok célra alkalmasak a schipperkék, de azért gondoljunk bele, hogy a 3 kg-os jószág hogyan védi meg értékeinket egy elszánt betörőtől.
Tapasztaltam már, hogy megpróbálta, de csupán a kutyákhoz nem értő betolakodót riaszthatja el. Az idegent nagy csaholással közelítik meg, majd farok hiányában heves törzscsóválással és fenék riszálással, majd egy gyors ölbe ugrással próbálják meghódítani. Ezen a ponton az ölebi funkció erősebb, mint az őrző-védő, és a tenyésztési cél is ez. Napjainkban a szocializált kutyákra egyre nagyobb az igény, és ezen a téren a Schipperkék jól megállják a helyüket.

Kicsi, de magabiztos!

Nem jellemző rájuk a törpe kutyák félelemből adódó agresszivitása, inkább magabiztosan fordulnak az emberhez és a többi kutya felé.
Mint kotorék ebek igazán hatásosak, egy mezei séta után hol egy ürgével, hol egérrel a szájukban térnek vissza. Télen a nagy hóban csak a négy lábon szökkenő fekete gombócot lehet látni, amint el-el süllyedve követi az ürgék nyomát. Szaglása és hallása kiváló, és elég kitartó ahhoz, hogy a vadászatnál is megállja a helyét. A felépítése is ideális erre a munkára, hiszen szőre öntisztuló, nem igényel gondozást, nem ereszti át a vizet, és rövid ott, ahol koszolódhatna.

Napjainkban adottságai révén leginkább az agility rajongók között egyre népszerűbb. Épp oly ügyesek ők a mini kutyák között, mint nagyobb testvéreik, a belga juhászok a maxik között. Hiszen mindenük meg van a sikerhez, apport készség, intelligencia, a gazdinak megfelelni akarás, és mindehhez olyan rugólábak, amivel a maxi méretű akadályokat is könnyedén átugorják. Leginkább a gyerekekkel alkotnak sikeres párost.

Nincs belőlük sok

Hogy miért vannak mégis ilyen kevesen a világon, arra nem igazán van magyarázat. Bár keveset ellenek, de a szüléssel és az alom felnevelésével nincs gond. Igen hosszú életűek, 15-18 évig is elélnek, a 14 éves kanok még fedezőképesek, és csupán pár ősz szál az álluk alatt jelzi korukat. Nem igazán tartoznak a társasági kutyák közé, hiszen ahhoz túlságosan hasonlítanak a nagy kutyákhoz külalakra és természetre egyaránt, nem kell őket sem füröszteni, sem nyírni, még fésülni is csak igen ritkán, nem lóg sem a fülük, sem a szőrük a földig, és túl fürgék ahhoz, hogy egész nap az ölben legyenek.

A kutyakiállításokon sem kapnak elég figyelmet, hisz ellentétben a groenendaelekkel, őket az egyes fajtacsoportban alig veszi észre a bíró a sok nagy, szőrös juhászkutya között. Tenyésztésükkel is általában a belga juhászkutyákat tenyésztők foglalkoznak, hiszen aki egyszer belga juhászt tartott, az nehezen tér át más fajtára, és ők a schipperkékben sem csalódnak. Ezért azoknak ajánljuk ezt a fajtát, akik szeretik az életvidám munkakutyákat, kedvük van bármilyen kutyasporthoz, és vagy a lakásba, vagy többi kutya mellé nem kívánnak nagyobb ebet hazavinni. Ez egy intelligens, érzékeny és szófogadó kutyus, türelemmel és kedvességgel semmilyen nehézséget sem jelent a nevelésük. Se nem haragtartó, se nem félős és teljesen ösztönösen betölti a ház és a gyerekek éber védelmezőjének a szerepét.

Kis, fekete ördög

Ez a kicsi, teljesen fekete ördög, 3-9 kg közötti, rövid és zömök törzzsel rendelkezik, de sohasem lehet nehézkes összhatásában. A feje a rókáéhoz hasonlít, a homloka elég széles, a szemek felé keskenyedik, enyhén domború. Pofája nyújtott, stopja kifejezett. Sötétbarna, mélyen ülő, ovális szemei élénkek és szúrósak, és jellegzetes Schipperke tekintetet kölcsönöznek az állatnak, ami nagyon figyelmes, értelmes és egyben kérdő is. Erős fülei felállók, kicsik, háromszög alakúak, magasan tűzöttek, és rendkívül mozgékonyak. Mellkasa mély és széles, háta egyenes, fara széles és lapos, a farok hiánya miatt gömbölyű. Finom csontú mellső lábai egyenesek, és a test alatt állnak, míg hátulsó lába vastag, hosszú, nagyon izmos, a térdhajlat közel van a földhöz, ami nagyban segíti a méretéhez képest igen magas ugrásoknál.

Szőre tömör, tartása van, egyenes szálú és elálló, összhatásában egy szőrös kutyát kell mutasson. Ezt főleg annak köszönheti, hogy a test egyes részein a többi részhez képest hosszabb szőr található, elsősorban az erős, előre álló nyak körül, a fül külső szélétől kezdve sörényt és mellényt alkotva, amitől egyértelmű gallér alakul ki, ahol a hosszabb szőrszálak a testen lévő rövidebbekre hajlanak. Szintén hosszabb szőr található a combok között, ami térdnadrágot formál és minek a szőrvégei befelé hajlanak. Ettől válik a kiskutya hátsó része teljesen golyószerűvé.

A méretek

A Schipperkét korábban három méret szerint diferenciálták, de előbb a mini kategóriát, majd a további osztályozást szüntették meg. Ennek oka az volt, hogy a további méretcsökkenést megakadályozzák, ami más fajokkal történő keresztezéshez vezetett volna. Így a középméretű, 6 kg körüli egyedeket preferálják a kiállításokon, bár ritkábbak és értékesebbek a kis méretűek. A mai napig elkülöníthető a tenyésztők azon csoportja, akik a "kis" és akik a "nagy" kutyusokat tenyésztik, bár egy almon belül is lehet eltérő méretű utód. Vannak akik "kis groenendaeleket" kívánnak létrehozni, kecses fejformával, illetve akik szerint a Schipperke ettől eltérő, sokkal zömökebb és erősebb, karakteresebb fejjel kell hogy rendelkezzen.

Az egyes országokban is más és más a tenyésztés irányelve: Amerikában a zömökebb, nagyon szőrős egyedeket, Angliában a különböző más színű, pl. drapp, fehér és szürke színűeket, Franciaországban az elegáns alkatúakat tartják követendőnek. Mi még ragaszkodunk az anyaország által kiadott standardhoz, és reméljük, hogy ez a pici kutyus hazánkban is népszerű lesz. A magyarországi állomány még csak két import kutyából áll, és a szomszédos országokban is csak néhányan vannak, de már megszületett az első hazai alom. Reméljük, hogy egyre többen kapnak kedvet a tartásukhoz és sokan megkedvelik őket, hiszen igazán megérdemlik!

MUDI

FCI I. fajtacsoport (Pásztor és juhászkutyák)

Pásztorkutyák. A kutya egyik legfontosabb munkaterülete az állatok őrzése és terelése.

Mudi. Pásztorkutya fajtáink közül a mudi kialakulásának története a legkevésbé ismert. Származásának helyéről és idejéről megoszlanak a vélemények. A fajta első leírója és névadója Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató volt.

A mudi rendkívül bátor, kifejezetten könnyen tanuló, fogós fajta. Életeleme a mozgás és a munka. Ma is gyakran használt terelő pásztorkutya. A legjobb házőrzők közé tartozik. Okos, igénytelen, egészséges fajta. Előszeretettel használják a kutyás ügyességi sportokban, vadászatokon, rágcsálóirtásra. Gazdáját lesve villanásokból is ért. Ok nélkül nem ugat, viszonylag rövid szőre miatt lakásban is könnyen tartható. A fényes fekete mellett fehér, fakó, hamvas, barna és a cifra színekben tenyésztik.

Angol elnevezés: Mudi
Német elnevezés: Mudi
Francia elnevezés: Mudi
Spanyol elnevezés: Mudi

TIBETI MASZTIFF

FCI II. fajtacsoport (Schnauzerek, pinscherek, őrző-védő ebek, mastiffok)

Tibeti masztiff. Egyike a legrégebbi kutyafajtáknak. A hazájában do-khyinak nevezett eb nemcsak Tibetben, hanem a határos területeken, így Nepál, Sikkim, Bhutan és Észak-India hegyi falvaiban is megtalálható. Kitűnő pásztor, és őrző-védő kutya.

Megjelenés
Komor tekintetű, idegenekkel szemben bizalmatlan. Medveszerű feje hatalmas, fülei a fejéhez simulva lelógnak. A törzse rendkívül erős, izmos, háta egyenes, mellkasa rendkívül széles, mély. Lábai oszlopszerűek, erőteljes csontozatúak, izmosak. A farkát a hátára kunkorítva hordja, amelyen a hosszú szőr hatalmas, dús csokrot alkot. Fekete, szürke, vagy vörös szőrzete durva és kemény, a nyakán hosszabb sörény található. Marmagassága 65-75 cm, súlya 60-70 kg. A szukák évente csak egyszer tüzelnek.

Angol elnevezés: Tibetan mastiff (Do-Khyi)
Német elnevezés: Tibet-Dogge
Francia elnevezés: Dogue du Tibet
Spanyol elnevezés: Dogo del Tibet

POINTER

FCI VII. fajtacsoport (Vizslák, szetterek)

Angol vizslák. Eredetileg kizárólag az apróvad felkutatására és jelzésére - megállására - használták őket. Nevük is erre utal: to point - mutatni, to seat - ülni. Ma már - legalábbis Közép-Európában - minden vadászmunkát el kell végezniük a lövés után is. Az egész világon elterjedt fajták, a hajdani angol gyarmatokon például mindenütt megtaláljuk őket. Sajnos a divat degenerálódó luxuskutyát faragott az angol vizslák zöméből.

Pointer. A vadászkutyák arisztokratája, egyike a legrégebbi sportkutyáknak. Úgy tudjuk, hogy a pointert a 17. sz. végén,  Spanyolországból vitték Angliába, ahol nemesítése történt, Angliában közel 200 éve tenyésztik tiszta vérben és kb. olyan formában, ahogy ma ismerjük. Felépítése nemes, kecses, arányos, tükrözi a kitartást és a gyorsaságot. Egyedi ismertetőjele a feje, amely jellegzetességét a felfelé irányuló arcorri rész adja.

Megjelenése
Szőre rövid, selymes. Leggyakrabban négy színváltozatban fordul elő: fekete- fehér foltos, orange-fehér foltos, májbarna-fehér foltos és lemon-fehér foltos, de egy- illetve háromszínű változata is elfogadott. Középnagy méretű, marmagassága 60-70 cm között változik. Természete igazán kellemes, otthon, a lakásban, kertben nyugodt, kiegyensúlyozott, a séták, munkaversenyek alkalmával viszont kirobbanó energiával rohan, dolgozik. Mind emberekkel, mind más kutyákkal igen barátságos, a gyerekeket nagyon szereti.

Sportkutya
Tartásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy igen nagy mozgásigénnyel rendelkezik. Elsősorban mint kiállítási és sportkutya - az ún. Field Trial munkaversenyeken - népszerű, de sokukat tartják kedvencként is, valamint népszerűek solymászok körében, az agility és a canicross sportban is. Tartásmódra, takarmányozásra igényes, rövid szőre miatt télen hidegtől védett, fűtött helyen kell tartani. Szerencsére genetikai terheltségektől szinte teljesen mentes, nagyon egészséges fajta.

Angol elnevezés: English pointer
Német elnevezés: English Pointer
Francia elnevezés: Pointer
Spanyol elnevezés: Pointer inglés

 

Dalmata

 

FCI VI. fajtacsoport (Kopók, vérebek) 

Kopók. A legrégibb típusú vadászkutyák. Már 6000 éve is ismerték őket. Az egyiptomi domborművek kutyaábrázolása legalábbis ezt bizonyítja. Az európai kopók őse valószínűleg a legendás hírű kelta kopó, a segusier volt. Belőle - használatuk alapján - két típus fejlődött ki: a falkakopó, melyet az ún. parforce (lovas üldözés) vadászat során használtak, és a gyalogkopó, melyet szólóban vagy párosával "tettek nyomra", s úgy hajtott vadat a gazdája felé. A falkakopók főleg Angliában és Franciaországban - ahol mesterséges "vonszalék" után futtatva ma is használják őket -, míg a gyalog- vagy hajtókopók maradványai a közép- és kelet-európai hegy-vidékeken találhatók meg manapság.

A hosszútávfutó Dalmata. A tipikus dalmata vidám és barátságos természetű. (Nevetni tud, ilyenkor felhúzza az ínyét és az összes foga látható.) Nevelése során a következetességet megkívánja. Ösztönösen is kiváló őrző-védő fajta, érdemes tanítani. Szenvedélyes madarász, ami a fácánt és fogolyt illeti. Kiváló szimata adott, a vad állására és behozására azonban komolyan tanítani kell. Nyomozó munkára is fogható, ha mesterére talál. E hajlamok összetétele egyedenként változó: munkára fogás előtt érdemes kiismerni. Nagyfokú a mozgásigénye, mivel a múltban kocsikísérő kutya volt. Ma is hallatlanul kitartó, jó futó. Joggingoláshoz kiváló társ. Mellette nincs szükség más motivácóra. Mozgásigényét agility-vel is érdemes levezetni.

Színe fehér alapon fekete vagy barna pöttyös. Kék szemű példányok nem tenyészthetők tovább, kiállításon kizárják őket. Sajnos sok dalmata születik süketen, amit nehezen lehet felismerni. Lakásban és kertben is tartható.

Angol elnevezés: Dalmatian
Német elnevezés: Dalmatiner
Francia elnevezés: Dalamatien
Spanyol elnevezés: Dalmata

MAGYAR AGÁR

FCI X. fajtacsoport (Agarak)

Agarak. Rendkívül gyors vadászkutyák, melyek a többivel ellen-tétben nem az orrukat használják, hanem "szemre" hajtanak. A tébai, i. e. 1440 körül készült falikép tanúsága szerint az egyiptomiak már akkor mezeinyulakat és antilopokat fogtak a segítségével. A rövid szőrű fajták Észak-Afrikából és Közel-Keletről származnak, a hosszú szőrűek Dél- és Belső-Ázsiából. Európába -feltehetőleg görög-római közvetítéssel - a rövid szőrű agarak kerültek először. Arianus római szerző i. sz. 130-ban már említi őket, sőt a velük való vadászat módját is leírja. Megkülönbözteti a könnyebb, nyulászó veltrus leporariust a nehezebb, vaddisznóra és ragadozókra használt veltrus porcariustól.

Magyar agár. Ősi vadászkutya fajta, amelyet a 19. század óta gyakran javítottak angol agárral. Emiatt a fajta jellegzetes vonásai kissé elmosódtak, sajnos nem mindig könnyű a greyhoundtól megkülönböztetni. Jellemző tulajdonságai: fáradhatatlan, kitartó, gyors, edzett, ellenálló. Versenypályán is kiválóan versenyez. Nem igény, hogy bármely távon gyorsabb legyen, mint az angol agár.

Kissé tartózkodó természetű, értelmes, tanulékony, hűséges. Éber, személy - és házőrzőösztöne fejlett, de ez nem vezethet oda, hogy agresszív, harapós legyen. Erőteljes, erőt sugárzó, erős csontozatú, jól izmolt. Se túl filigrán, se túl nehézkes ne legyen. Törzshosszúsága kissé nagyobb, mint a marmagassága. Minden, a greyhounddal való hasonlóság kerülendő.

Angol elnevezés: Hungarian greyhound
Német elnevezés: Ungarischer Windhund
Francia elnevezés: Lévrier hongrois
Spanyol elnevezés: Lebrel húngaro

 

 

 

Westie: West Highland White Terrier, akiból skót whisky reklám lett

FCI III. fajtacsoport (Terrierek)

West highland white terrier (westie). Erőteljes testalkatú, hosszú törzsű, izmos, rövid lábú kutya. Feje nagy, arcorri része szögletes, orrháta egyenes. Stopja határozott, orrtükre fekete. Fogai nagyok, harapása ollószerű. Szeme sötétbarna, értelmes tekintetű. Füle kicsi, hegyes, felálló. Nyaka izmos, háta feszes, ágyéka széles. Végtagjai párhuzamos állásúak, rövidek, mancsa kicsi, kerekded, ujjai zártak. Farkát egyenesen tartja, nem csonkolják. Szőrzete közepesen hosszú, sűrű, kemény szálú. Trimmelik. Színe hófehér.

Bátor, magabiztos, önálló, de ugyanakkor nagyon játékos. Idegenekkel szemben bizalmatlan. Kellemes lakáskutya, kitűnő őrző-védő hajlamokkal. Ideális családtagnak mondható, és nem tartozik a tipikus szalonkutyák sorába. Remekül beilleszkedik környezetébe, nem agresszív, remek játszótárs, és kifejezetten igényli is az emberbarátaival való állandó kapcsolatot. Jól tartható városi lakásban is. Termete kicsi, ám előkelő, ideálisan ötvöződik benne az erő és az aktivitás. Kerek fejének vonzó külsőt kölcsönöz a felálló fül. Fehér, sűrű szőrzete megvédi a hidegtől és a nedvességtől. Mozgása erőteljes, dinamikus, végtagjai úgy fej

Angol elnevezés: West highland white terrier
Német elnevezés: West Highland White Terrier
Francia elnevezés: West highland white terrier
Spanyol elnevezés: West highland white terrier

 

Német spicc

Általános megjelenés: az egész kinézetük jellegzetesen "spicces"; rókás arc mindig éber tekintettel és hegyes fülekkel. A fej közepes nagyságú, felülről nézve az orr felé keskenyedik. Ajkaik feszesek. A kicsi, háromszögletű fülek magasan, egymáshoz közel tűzöttek és felállóak. A harapás ollós.
Jellemző a rövid, vízszintes hát, mély mellkas és enyhén felhúzott has. A mérsékelten hosszú farok magasan tűzött és gyűrűbe görbítve, kissé féloldalasan a hát fölé hajlik. A mérsékelten hosszú lábak masszívak és egyenesek, a mancsok kicsik, a macskáéhoz hasonlóak.

Marmagasság:

• wolfspicc/keeshound: 49 cm +/- 6 cm
• nagyspicc: 46 cm +/- 4 cm
• középspicc: 34 cm +/- 4 cm
• kisspicc: 26 cm +/- 3 cm
• törpespicc/pomerániai: 20 cm +/- 2 cm

Bár az FCI-standard egységes fajtaként rögzíti az öt méretet, azaz egyetlen fajta méretváltozataiként tartja számon, sok tekinteteben lényeges különbségek mutatkoznak a méretek között. Ez nem is meglepő, ha a figyelembe vesszük, hogy külön-külön tenyésztik a változatokat, és így már régóta nincs jelentős génkeveredés.

Nagyspicc

A fentiek alapján a család legritkább tagja, a nagyspicc nem a wolfspicc pár centivel kisebb és egyszínű változata, hanem egy önálló típus. Feje finomabb, "rókásabb" kinézetű, mint a wolfé. Aljszőrzete sem annyira dús, és ezáltal a fedőszőr sem áll annyira fel. Fekete, fehér és igen ritkán barna színben tenyésztik.

Középspicc

A közepes méretváltozat sem egyszerűen a nagyspicc valamivel kisebb formája, hanem kicsit más típus. Középtermetű, jó felépítésű, masszív kutya, inkább a wolf-, semmint a nagyspiccre emlékeztető kinézettel. Feje markáns, stabilan tartott fülekkel. A dús alj- és fedőszőrzet látványos megjelenést biztosít, amit még az is fokoz, hogy nem csak a hagyományos színekben - fehér, fekete, barna - létezik, hanem ennél a nagyságváltozatnál már az "új" színek is megjelennek, például a narancs, krém, wolf és a sable árnyalatok.
A középspicc igen jó jelző- és őrzőkutya. Napjainkban tenyésztése újra egyre népszerűbb világszerte.

Kisspicc

Ez a változat mutatja leginkább a "rókatípust". Finom ék alakú fejének, stabilan álló kis, hegyes füleinek és látványos szőrzetének köszönheti nagy népszerűségét, így a tenyésztési kedv is ennél a nagyságnál a legerősebb. Az új színek elfogadásával ez a népszerűség csak fokozódott, így jelenleg ez a legnagyobb létszámú változat a kiállításokon.

Törpespicc

A legkisebb méretű spiccet Skandináviában, Angliában és Amerikában pomerániainak hívják. A törpe változat tér el leginkább a többitől, és semmi esetre sem hasonlíthat egy kicsire nőtt kisspiccre. Az egész világon ezt a speciális kinézetet, kedves "manóarcot" szeretik legjobban a tenyésztők és a fajtaspecialista bírók is.

A pomerániai koponyája kissé kerekebb, mint a kisspiccé, a fangja kissé szélesebb és rövidebb. A fülek nem annyira hegyesek a csúcsukon és erősen szőrözöttek. A szemek kissé kerekebbek. Vigyázni kell azonban arra, hogy nem almafejről, nem kerek szemről és nem széles fangról beszélünk, hanem a kutya csak enyhén mutathatja ezeket a jegyeket. Természetesen nem könnyű meghúzni a határt a típusos, egyedi megjelenés és a nemkívánatos "törpe" vonások között, de szerencsére a tengerentúli és a skandináv tenyészetekben igen jól rögzítették ezt a típust.

A törpéknél nemcsak a fejen láthatók jellegzetes különbségek a többi változathoz képest, hanem a testfelépítésben és a mozgásban is. A váll kissé meredekebb, amely speciális, enyhén akciós járást eredményez. A farok sem ível teljesen a hát fölé, hanem a fej felé mutatóan a gerincoszlop felett egyenesen tartjott úgy, hogy a farok szőrzete laposan a hátra borul. Az aljszőrzet sokkal tömöttebb, mint a többi spiccé, ezáltal a fedőszőrzet a test minden pontján egyenletesen szétálló.

Szőrzet

Jellemzően a spicc-család minden tagja időjárásálló, tömör szőrzettel rendelkezik, melyet hosszú, felálló fedőszőrzet és sűrű aljszőrzet alkot. A gallér és a vállak szőrzete hosszabb, mint a test többi részén, és teljesen eláll a bőrtől. A combok és a farok szintén hosszabb szőzetű. A fejen, a füleken, a végtagok mellső oldalán és a mancsokon a szőrzet rövid, bársonyos, a többi részeken dús és hosszú. Nem lehet göndör, bolyhos, és a háton nem válhat szét.

Színek

Fekete: a fedőszőr lakkfekete, az aljszőrzet és a bőr is sötét. Nem lehet benne fehér vagy más színű tűzés.
Barna: egyszínű és egyenletes sötétbarna.
Fehér: tiszta fehér, bármilyen sárgulás nélkül (leginkább a füleknél fordulhat elő).
Narancs: egyenletes narancsszínű, a színskála közepes tónusában.
Szürke vagy felhős: ezüstszürke, fekete szőrvégekkel. A fang és a fülek sötét színűek, a szem körül egy finom fekete vonal látható, mely a szem külső szögletétől a fül alsó illeszkedéséig fut. Ez a rajzolat és a satírozottság kihangsúlyozza a kifejezésteli szemet. A sörény és a vállöv világos. A mellső és hátulsó lábak könyök és térd alatti része ezüstszürke, fekete jegyek nélkül, kivéve egy kevés vonalkázást a lábujjakon. A farok vége fekete, az alsó része és a nadrágok ezüstszürkék.

Egyéb színek: ide tartozik minden más színárnyalat - a krém, a krém-árnyalt, a narancs-árnyalt, a fekete-rőt és a foltos. A foltosnak fehér alapszínűnek kell lennie, a fekete, barna, szürke és narancsszínű foltoknak az egész testen meg kell jelenniük. A foltok ideális aránya 50-50%.

Volpino italiano: hazánkban is megtalálható igen ritka és sajnos a kihalás szélén lévő spiccfajta. Hazája Olaszország, főleg annak déli részein volt megtalálható. Ma már szinte csak a fehér színváltozatát ismerik, így sokan nem is tudják, hogy létezik egy vörös színváltozat is, amelyet az olasz  tenyésztők most próbálnak megmenteni. A krémszínű (champagne) változat elfogadott, de nemkívánatos.
Marmagassága: 25-30 cm

 

 

 

FAJTALEÍRÁSOK

Pásztor és juhászkutyák > Collie > Szakállas collie > Border collie > Német juhászkutya

Pinscherek, őrző-védő ebek, mastiffok

> Bernáthegyi	> Újfundlandi